2014. október 29., szerda

Két recept


Még várom a recepteket a vendégbloggeres felhívásra, eddig nem nagy a tolongás :-) Addig is alkottam valamit Nektek! Őszi szünet van, így a reggeli rohanások, délelőtti kapkodások helyett egy kis szabadidőhöz jutottam, és sikerült lefotózni a főztömet is! A lányok ennek már kevésbé örültek, konkrétan sikítófrászban törtek ki amikor meglátták kezemben a kamerát. Az 5 perces örjöngés alatt ezek a képek születtek.
Mind a két recept nagyon egyszerű, semmiféle főzőtudományt nem igényel. Imádom az őszt, mert még nagyon sok mindent lehet kapni. Finom almát, körtét, gránátalmát, káposztát, spenótot,céklát, brokkolit és garmadában áll a sütőtök is a piacon.

Az első recept, egy nagyon tuti őszi saláta, ami akár előétel, akár főétel mellé köretként  is szolgálhat.
A gránátalmától ne ijedjünk meg, félbevágjuk és a magok szépen kijönnek, egyszerű megpucolni.
Nagyon jó antioxidáns, az 5. helyen áll a legtöbb antioxidánst tartalmazó élelmiszerek versenyében.
Jó hatással van a szív és érrendszeri megbetegedésekre is. Biztosítja a létfontosságú C-vitamin és K-vitamin szükséges adagját és a rákmegelőzésben is fontos szerepe van.

A salátához tehát kell (2 főre):
2 db puha, édes körte
1 db gránátalma
fél citrom leve
kevés olaj (pl. szőlőmagolaj vagy olíva)
kis csokor snidling
kisebb darab édeskömény (friss gumó)

A körtéket megmostam, kisebb szeletekre vágtam és meglocsoltam a citrom kifacsart levével. A gránátalmát félbevágtam, a magokat óvatosan kiszedtem belőle. Egy tányérra porcióztam a felszeletelt körtét, gránátalmát, vékony szeletekre vágott édesköményt. Friss snidlinggel szórtam meg, kevés olajat locsoltam rá.
Kecskesajt, feta vagy akár reszelt parmezán is illik rá!




A másik recept pedig egy spenótos-sütőtökös rizottó. A sütőtököt előző nap sütőben sütöttem meg, így másnap már nagyon könnyű dolgom volt. Ha nincs kedvünk hámozgatni, akkor megmossuk, és félbevágjuk, így mehet is a sütőbe. Belsejét kikaparjuk. Én most a megpucolt tököt kisebb kockákra vágtam, pici olajjal locsoltam meg és puhára sütöttem. Főzni is lehet csak akkor kevésbé lesz édeskés az íze.


A rizottó hozzávalói 2 főre:
Kisebb bögre rizottó (Aborio) rizs
egy marék bébispenót
1 egész sütőtök
1 vöröshagyma
snidling
Vega-mix fűszerkeverék (vagy alaplé)
csipet só
csipet bors
csipet őrölt szerecsendió
olaj
1 gerezd fokhagyma

A hagymát megpucoltam, felaprítottam és kevés olajon megpároltam, rádobtam a megmosott és lecsepegtetett rizottó rizst, összeforgatttam és kevés vízzel/alaplé felöntöttem. Fűszereztem és lassú tűzön, állandó kavargatás mellett félpuhára főztem. (Közben mindig annyi vízzel /alaplével öntöttem fel amennyit a rizs felvett). Amikor a rizs majdnem megpuhult, hozzáadtam a spenótleveleket és az előre megsütött, felkockázott tököt. Belenyomtam egy duci fokhagymagerezdet. Mindent összefőztem. A megpuhult rizottóra snidlinget vágtam.
Parmezánnal is finom, és fehérbort is szabad löttyinteni hozzá főzés közben.

Jó étvágyat mindenkinek!

Közeledik a Halloween is, régebbi receptek a témában:
Sütőtökös Halloween sütik (Rachel Allen)
Ír mazsolás kenyér

Sütőtökös finomságok:
Zsályás sütőtökleves
Sütőtökös csicseriborsós fasírt